Lucas előtöri

Név: Lucas Harper

Faj: Véla-démon

Előtörténet:

Lucas Harper előélete cseppet sem nevezhető egyszerűnek, vagy szokványosnak, csak éppenséggel erről ő nem igazán tud. Jó persze egyébként sem volt unalmas élete, talán jobb is, hogy egyelőre a csúnyább részletekről nem tud, a születését megelőző időkről. Édesanyja nem épp kellemes, jó szándékú teremtés, történetesen egy démon. Balga ötlet volt Eric Harper részéről, hogy elcsábította. Vélaként képes volt rá, és talán ő maga sem tudta, hogy mennyire szó szerint a tűzzel játszik. Egyszerűen a veszélyes szépséget afféle kihívásnak tekintette, aminek következtében már nem élte meg a reggelt. Talán, ha utólag megkérdeznék tőle, akkor sem változtatna a történteken, hiszen forró éjszakában volt része, bár fene tudja, hogy ha tudja a kimenetelt, akkor is az életét adta-e volna a kéjes élvezetekért. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy ennek a röpke éjszakának következménye is lett, azon kívül, hogy Ericet másnap reggel konkrétan majdnem szó szerint szénné égve találták meg.

Csekély kilenc hónap röppent el, amikor is megszületett a kis Lucas egy ködös február 24-ei reggelen. Valahogy az anyja, bármily kegyetlen teremtés is volt, és bármennyire is arra a kiszolgáltatottságra emlékeztette a kicsi, amit egy véla volt képes művelni vele, mégsem volt képes a saját gyerekével végezni. Egyszerűbb megoldást választott hát, árvaház küszöbére tette le, egyszerűen csak ott hagyta. Hónapok teltek el, mire Hriszto, akinek végül csak elmondott mindent, rábeszélte, hogy hozzák el a fiút. Egyszerűen úgy intézték az egészet, mintha szimpla örökbefogadás lett volna, bár saját gyerekükként nevelték fel, amíg meg nem érett rá, hogy elmondják szimpla árva csupán semmi több.

Viszonylag nyugisan teltek az évei, együtt a nagy boldog család...na persze. Két fél-démon gyerek, egy démon anyuci és egy angyali apa. Cseppet sem mondhatjuk megszokott családi idillnek, amiben ők éltek. Ophilia folyamatos kicsapongásait csak az apjuk nézte néha ferde szemmel, valahogy így jött ki a lépés, ő az apjával került jobb kapcsolatba, míg a testvére az anyjukkal. Sosem jött ki igazán az anyjával, aminek persze nem tudta az okát, de egyszerűen csak az apja kilétéből adódott, az igaziból persze. Talán pont a miatt a családi körülmény miatt menekült olyan elszántan egyre többet az alkotáshoz, bármiből, bármit, csak elfoglalja magát a villában. Túl hatalmas volt a hely ahhoz, hogy igazán jól tudja érezni magát, de a könyvtár érdekelte mindig is, és szívesen kutatott különleges rejtélyek és titkok után, no meg lelkesen építgette a csapdákat, kis turpisságokat, amikkel nem ritkán kergette az őrületbe a húgát.

Ophy aztán egyre többet mászkált el otthonról, azzal tisztában volt, hogy az apjuk ennek nem nagyon örül, de hát mit tehetett ellene, hiszen a lányázó olyan szinten oda volt a pénzért, hogy az valami elmondhatatlan. Sosem érette, hiszen az csak...csak pénz, persze sok mindent lehet venni belőle, de ennyi. És egyébként is egy bizonyos mennyiségnél minek több belőle? Ophy pedig mintha hajszolta volna, mindenféle pénzes pasikból csiholta ki, amit csak lehetett. Neki bezzeg sosem jött össze értelmes kapcsolat, a lányok folyton átnéztek rajta, a kezdeti furcsa lelkesedét után. Arról persze fogalma sincs, hogy félig véla, ami miatt elég erős a kisugárzása, nem véletlenül nem voltak fiú barátai, a lányok viszont hiába kerültek a hatása alá elsőre...másodikra már unni kezdték, hogy mikről szövegel, és amikor nekiállt megmutatni a kis gyűjteményét, a saját maga által készített apróságokból, hát végleg elvágta magát. A „Megmutatom a gyűjteményem.” duma alapján a legtöbb lány arra számított, hogy csodálatos dolgokban lesz majd része, hiszen a véla báj ezt ígérte...aztán jött a koppanás.

16 volt, amikor Ophy megszökött otthonról. Furcsa volt az az időszak, mert nem tudott mit kezdeni magával. Az anyja nem nagyon beszélgetett vele, az apja meg elfoglalt volt, és még a húgát sem tudta szekálni...azért így már nagyon unalmas volt az élet. Végül csak sikerült Hrisztonak hazahozni a leányzót, bár a mai napig sem érti miért festette fehérre a haját, és miért akart egy öreg pasihoz, valami olajsejkhez hozzámenni. Totál érthetetlen!

Aztán ezen a nyáron mégis csak elmentek egy kellemes nyári kiruccanásra. Akkor döntötte el, hogy a kedvenc országa Indonézia lesz, annyira látványos és változatos és csodás, hogy az szinte leírhatatlan. Egy kicsit irigyli is azt pár karperecet, amit Ophy harcolt ki magának az anyjuknál. Varázstárgyak, így hát nem csoda, hogy ő is szívesen behúzná magának őket, bár eléggé baljóslatú hangon szólalnak meg, de pont ez a különlegességük. Hiába próbálta már párszor elcsenni őket, nem sikerült, a húga annyira figyel a cuccaira, hogy az már-már idegesítő. Ő persze semmit sem tudott magának kiharcolni, az anyja hajthatatlan volt, bár aztán az apja titkon megvett neki egy medált. Szépen megmunkált, ezüst, különösen változó mintázattal, fényképet is lehet bele tenni, de eddig még nem került bele semmi, valahogy annyira különlegesnek érzi, hogy mindenképpen valaki különlegesnek a mását akarja majd beletenni.

Amikor eljött az ideje, hogy iskolába menjen, egy ideig sikerült kiharcolni, hogy ne kelljen, magántanuló volt otthon, békésen, a hobbijainak élhetett továbbra is, aztán mégis csak kénytelen volt elmenni...azt mondták példamutatás képpen.

-Ophilia folyton bajba kerül, ha ott vagy, megmutathatod neki, hogyan kell viselkedni.

-De soha sem hallgatott rám apám, miért tenné éppen most?

De Hriszto hajthatatlan volt, így aztán kénytelen volt követni a húgát. Ellenben akármit is tett semmi esélye sem volt, és a végén a leányzót egyszerűen eltanácsolták, gyújtogatott, és szó szerint kikészített egy tanárt. Elég sok meló volt rendbe tenni az egész helyzetet, de legalább neki sem kellett maradnia, tehát ez egy jó pont volt. Azt leszámítva persze, hogy amikor megpróbálta visszafogni Ophy-t egyszerűen a fejéhez vágta:

-Nincs jogod engem méltatni, nem is vagyunk igazi testvérek...árva vagy!

Azért nem ez a legjobb módja, hogy az ember megtudja, hogy a szülei...mit is kéne tudnia a szüleiről? Igazából semmit sem tud róluk, ami még rosszabb, totál semmi adata nem volt az árvaháznak, legalábbis neki ezt mondták. Bár így már értette, hogy az anyja miért szerette mindig Ophy-t jobban, de azért Hriszto megnyugtatta valamelyest. Végülis ők nevelték fel, ha nem is a vér szerinti szülei...

Mindenesetre ez után már nem volt kétsége, hogy nem sokkal Ophy után a Neza mellett dönt. Azt az alkut megint csak nem érti, miért jó a húgának, hogy házassági szerződést kötött azzal a Szergejjel. Hozzá megy, ha kijárta a sulit, meg az egytemet, de minek? Nem sokkal jobb nyugiban otthon? Mindenesetre pár hónappal az után, hogy a húga elment, szépen ő is lelépett otthonról, és a bolgár iskolába jött. Egyszerűen ezzel az új infoval, hogy a szülei, nem a szülei nem akart maradni, annyira legalábbis nem, mint eddig. Persze az apját szereti és az anyját is valahol, annak ellenére, hogy milyen volt vele mindig is. De most mégis valami újra vágyik, és...titkon az is a célja, hogy kicsit utána járjon ennek-annak, hátha valamit megtudhat a szüleiről, hátha életben vannak.